Családi ház - otthon - szép házakCsaládi ház a vágyunk, hogy egyszer az lehessen az igazi otthonunk, és aki csak meglátja, a szép házak közé sorolja. Családi házKi ne vágyna egy igazi családi házra, talán ha be nem is vallja, a lelke mélyén ott szunnyad a vágyakozás egy családi ház után. A szép, virágos kert ami körülveszi, a terasz, ahol elüldögélhet az ember, hosszan, nyugodtan hallgatva a madarakat, élvezve az őszi, melengető nap sugarait. Mindezt megadja az embernek gondolataiban a családi ház, és igyekszünk keveset foglalkozni az oda vezető úttal. Illetve, csak akkor kezdünk el foglalkozni azzal, ha már konkrét megvalósítási tervhez értünk. OtthonIgazi otthona az embernek nem feltétlen attól van, hogy már családi házban él, hogy van egy szép háza. Az otthoni légkört az ott lakó közösség határozza meg, ha abban a szeretet dominál, nagy valószínűséggel otthonos lesz a légkör, jó lesz az ott élők hangulata. Azt azért nem merném kijelenteni, hogy ez teszi otthonná az ember fészkét, lakását, házát. Hiszen vannak agglegények is, akiknek igazán otthonos a lakásuk, és őket egymagukban túlzás közösségnek nevezni. Mindenesetre a szeretetteljes légkör bizonyára nagyon fontos, hogy egy szép ház, egy lakás, vagy egy családi ház, igazi otthon legyen. Szép házakA szép házak közül szeretnénk a legszebbnek látni a magunkét, akkor is, ha ez nem a fizikai szépségéből származik. De biztosan nagyon jól esne, ha az otthonunkul szolgáló családi házra azt mondaná minden látogató, hogy ezt bizony a szép házak közé kell sorolni. A szépség az embereknél is nagyon sokszor lelki kisugárzásból származik, nem fizikai természetű, a házaknál hasonló lehet a helyzet, de annyi különbséggel, hogy sokszor a szemlélő lelki kisugárzása szépíti meg. Olyan ez mint a szerelem, akkor a szerelmes szemében szépül meg a szerelme, hasonlóan láthatunk sokszor szépnek egy-egy házat. Szinte beleszeretünk, és ezért látjuk szépnek. De van, hogy egy szép ház a benne élők lelkületétől szépül meg, az ilyen szép házakat öröm gyönyörködve nézni. |
||